iPad és a zenélés

2017.02.15. 14:23

Bizonyára többen próbáltak már Android tableten zenélni. Azóta már rájöhettek, hogy próbálkozni lehet, de sosem lesz az igazi. Ha igazán örömmel és megelégedéssel, nem utolsó sorban tényleg használható produktumokkal szeretnénk tableten zenélni, akkor kénytelenek vagyunk iPad-re nyergelni.   Aki…

A KORG az Electribe sorozattal már 1999-ben megteremtett egyfajta Live-Act érát, vagy a már meglévőt emelte magasabb szintre, kinek hogy tetszik. Aki igazán ráérzett a munkafolyamat ízére, egészen újszerű eszközökkel gazdagodhatott, aki viszont nem tudta értékelni az effajta technokrata duc-duc…

Mire lehet még jó egy gitárhangoló kontakt mikrofonja? Például triggerelhetünk vele elektromos dobot, legyen az hardveres, vagy szoftveres. A KORG CM-200 kontakt mikrofon azthiszem a világ legolcsóbb KORG emblémás hangkütyüje, aminek használata képes legalább annyi…

Egy réges-régi tervemet sikerült megvalósítani. Még 2010-ben vásároltam meg az első kis KORG Monotron zseb-analóg szintit és tulajdonképpen azóta tervezgetem, hogy a hangját samplerbe felvéve alkotok valami hallgathatót. Hiszen a Korg Monotron monofónikus ribbon…

KORG MicroSampler user-teszt

2013.09.11. 09:50

Az újonnan megjelenő hangszerekről megjelenésükkor mindenfelé olvashatunk, minden szakmai fórum a maga módján beszámol róluk, de igazából majdnem minden ilyen leírás a műszaki adatok felsorolására szorítkozik, majd mire az újdonság ereje elmúlik, addigra mindenki ismerni véli…

Egy király Korg!

2013.04.09. 18:01

Borítékolható volt, hogy a Korg előbb-utóbb élni fog a KING-KORG szójáték lehetőségével, már csak az volt a kérdés, hogy milyen eszköznél teszi ezt. Elérkezett az alkalom és tényleg egy király analóg modellezős szintetizátor kapta a megtisztelő címet.   A KingKorg szintetizátorról kiszivárgott…

Az első Szinti Klub

2013.04.08. 13:47

Különleges eseményen volt alkalmam részt venni. Az első Szinti Klub-on! Rég áhított lehetőség ez nekünk, szintimániásoknak. Eddig csak a Hangfoglaláson volt lehetőségünk összefutni egymással és a hangszerekkel, az üvöltő gitárerősítők és PA demonstrációk…

A KORG.BLOG.HU 2012 júliusában indított egy kis kedves "KORG Esszé" pályázatot. Az első KORG márkájú hangszerünk történetét kellett megörökítenünk olvasmányos formában, majd a szervezők értékelték az írásokat. Mindigis kedveltem azt a mentalitást, amivel igyekeznek…

    Korábban írtam egy nagyobb lélegzetvételű elemzést a KORG MicroStation mini-munkaállomásról: http://synthimania.blog.hu/2011/11/13/ne_kutyuzzel_zenelj_avagy_kutyuvel_zenelj Azóta szereztem néhány gyakorlati tapasztalatot, amivel érdemesnek látom folytatni a hangszer…

 Zenészkollegám, VAZO a korg.blog.hu hasábjain már korábban írt egy kis tesztet a KORG microSTATION nevű minihajójáról "Ne kütyüzzél! Zenélj!" címmel. Akkor arra utalt a címmel, hogy a számítógép fejlődésének és az egyre nagyobb számban elterjedő…

Monomania - eredményhirdetés

2011.11.12. 11:37

 Még bele sem melegedtünk, máris véget ért a Korg Monomania Sound Contest verseny.Nagyon tanulságos volt nézegetni a többi pályaművet, hiszen egy kis bohóckodás mellett láthattunk (hallhattunk) sok rendkívül ötletes, akár technikájában, akár megvalósításában érdekes…

Korgcsa - Kurzcsa?

2011.07.23. 00:02

15 éve vagyok (voltam?) KORG-mániás. Sok típuson végigmentem, a drágábbakon meg a kiállításokon :-)Aztán most valahogy gondoltam egy merészet és váltottam egy nagyot. A jól megszokott és imádott KORG Trinity-től és az őt körülvevő szedett-vedett kiegészítőktől…

 A KORG SR1 (SOS) recordere egy igazán hasznos kis eszköz. Sokszor láthattuk, hallhattuk a technikai paramétereit, így arra nem térnék ki... legyen elég, hogy végtelen számú sáv felvételére alkalmas “overdub”…

 Neobetyár lett a címe, mert bár a dorombon és a lábcsapkodáson kívül semmi autentikus hangszer nem került bele, valahogy mégis betyáros hangulatú lett a dolog... amolyan újhullámos-betyáros.No és betyár nehéz volt, hiszen a zene már rég megvolt, de a videókészítésbe…

Már nem "Mágneses mezők"...

2011.05.01. 13:17

...hanem "Zöld mezők". Hiszen ahogy korábban meséltem, egyre inkább elkanyarodok az elektronikus zenétől és lehetőségeimhez - nem utolsó sorban képességeimhez - mérten egyre-másra nyúlok akusztikus hangszerekhez.Ezt a törekvésemet tökéletesen támogatja a…

Kicsi kihívások - KORG 05R/W

2011.04.30. 12:58

Ennek a projektnek az volt a fő célja, hogy csak KORG hangszereket használjak az elkészítéshez, azon belül is inkább a retró vonalból, amely rég mellőzött, bárki számára könnyen elérhető eszközöket jelent és amelyeket a mai eszközök mellett hajlamos az ember a feledés…

"Változik az ízlésem. Öregszek, vagy mi a szösz. Egyre kevésbé villanyoz fel az elektronikus zene készítése, az elektronikus prüntyögések kikeverése és az egyujjas appreggiók programozása."Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem miközben már hónapok óta próbáltam…

Zenélgetés - Technics WSA1

2011.01.23. 12:10

Az ünnepek alatt hazavittem a zenekarból a WSA1-et és gondoltam kicsit szórakozgatok vele. A zenekarban csupán a zongora és az orgona hangját használom, ezért a hangszer tudásának több mint 90%-a kihasználatlan marad. Így viszont egy kicsit elkalandozgattam vele szobai…

KORG MS2000BR - Úton

2011.01.22. 01:56

Évek óta vágytam egy komolyabb virtuál-analóg szintire... a KORG MS2000R képe majdnem két évig volt a számítógépem háttere, de csak mert olyan sok tekerője volt, meg szép volt a kép, de a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer hozzám is…

Megújult a honlapom

2011.01.16. 01:09

A 2011-es évet a honlapom teljes felújításával kezdtem. Teljesen új arculatot kapott és a tartalom is mindenütt aktualizálva lett, sok helyen pedig kiegészítésre került. Az Oklahoma Country zenekar krónikája kiegészült napjainkig, illetve aktuális demók, képek is találhatóak a…

TECHNICS WSA1

2010.12.18. 02:36

A Technics WSA1 2010 májusában érkezett a színpadra, ahol az Oklahoma country zenekaromban a zongora és orgona szerepét hivatott betölteni.Ha valaki pár éve azt mondja nekem, hogy lesz valaha Technics hangszerem, biztosan legyintek, hiszen csak automata kíséretes modellek voltak…

Mini KORG-ok Bladerunnere

2010.12.12. 01:25

A KORG monotron kapcsán rákaptam a Korg mini eszközeinek ízére és szerencsésen "levadásztam" kis időre egy Nintendo DS-en futtatható KORG DS10-es miniszintit.Ebben a rövid projektben igyekeztem a kis KORG DS10-et és a KORG monotron-t kreatívan felhasználni. Ehhez a…

A monotron "érzés"

2010.12.11. 21:04

A KORG monotron megjelenésekor "éreztem", hogy ez valami érdekes, új dolog lesz, amire érdemes odafigyelni. Azonnal le is csaptam egy példányra és még egy nem hivatalos monotron oldalt is készítettem a kütyü…

Az első "videoklipem"

2010.11.14. 20:53

A video egy szép napsütéses őszi napon készült még valamikor 2008 október közepén. A video vágásával azon a napon kezdtem el megismerkedni, úgyhogy a 320x240-es felbontásnak és a rosszul megválasztott fps-nek köszönhetően nem fogja beírni magát a…

1998-2001 - Reklámzene

2010.11.13. 15:49

 Ezekben az években úgy gondoltam, reklámzene készítésével próbálom a hangszerekbe fektetett tőke megtérülését elősegíteni. Készült is pár munka. Ezek közül ez maradt fent megtekinthető formában.A zene maga KORG X5D-vel és néhány sample-vel készült, a MIDI Trackeket…

süti beállítások módosítása