A KORG.BLOG.HU 2012 júliusában indított egy kis kedves "KORG Esszé" pályázatot. Az első KORG márkájú hangszerünk történetét kellett megörökítenünk olvasmányos formában, majd a szervezők értékelték az írásokat.

korg essze.jpg

Mindigis kedveltem azt a mentalitást, amivel igyekeznek a KORG ZÓNA munkatársai kapcsolatot teremteni a KORG felhasználókkal és nem is csak az újdonsült vásárlókkal, hanem bárkivel, aki KORG eszközöket használ. Mindig nyitottak voltak a hétköznapi felhasználó alkotásaira, technikai leírásaira, amit rendszerint ki is aknáztam, így ezúttal is kötelességemnek éreztem, hogy elmeséljem a saját történetemet az "Első KORG hangszerem"-ről.

A Szervezők és Hanuska Gábor, legnagyobb meglepetésemre az én írásomat találták a nyertes alkotásnak, amit ezúttal meg is osztok:

Első KORG hangszerem

1992-ben kezdtem ismerkedni a szintetizátorok világával. Abban az időben még jóformán csak a Yamaha automata kíséretes hangszerek voltak ismeretesek és elérhetőek a környékünkön, úgyhogy az első "komolyabb"-nak gondolt eszköz is egy hagyományos PSR modell volt az életemben, amellyel élő zenekarban is bontogattam a szárnyaimat.

1996-ban zenésztársaimmal hatalmas fába vágtuk a fejszénket: több mint 100 fős gárdával nekiálltunk egy színházi darabnak "A Betlehemi Csillag üzenete" címmel. Az eredeti bakeliten a zene telis-tele volt korai analóg szintikkel meg igazi zongorával, én pedig még mindig a PSR szintivel próbáltam helytállni, de derekasan megdolgoztatott az ügy.

Ugyanekkor egyik barátommal megnyitottunk egy hangszerüzletet…, igyekeztünk a régiónk hiányosságait pótolni e téren. Az indulásnál segítségünkre voltak az Atec-es kollegák és a nyitó hétvégére biztosítottak a számunkra több KORG hangszert és egy bemutatót, hogy elkápráztassuk az összehívott érdeklődőket.

Az első káprázat azonban engem ért amikor a nyitás előestéjén megérkeztek a bemutató hangszerek. Azelőtt soha életemben nem láttam KORG szintit. Az érkezett hangszerek egyik legizgibb darabja a KORG X5DR volt… Soha nem felejtem életem első olyan élményét, amikor frissen kicsomagoltam az első KORG hangszert. Hogy ezután a többiek mit csináltak, mit hova pakoltak, arról már fogalmam sincsen, csak arra elmékszem, hogy én fél éjszaka az X5DR-el zenéltem az üzletben. Egy vendéglátós szinti után a KORG hangszínei és a COMBI üzemmód maga volt az ismeretlen, a végtelen lehetőség és a Menyország :D

A bemutatót követően azonnal kikerült az árceti a PSR szintimre és minden követ megmozgattam a szükséges összeg megszerzéséhez. Pár hét türelmetlen toporzékolás után eljött az én időm és megérkezett a KORG X5D, életem első SAJÁT KORG hangszere.

A határtalan örömömet alig volt időm kiélvezni, hiszen egy-két napon belül folytatni kellett a színházi darab próbáit és addig az X5D-ben rengeteg igen összetett kombinációt kellett létrehozni, hiszen már a színdarab intrója is egy hatalmas szinti-eposz volt, amit eztán egyetlen COMBI hangszínnel el is lehetett játszani. Sorra kerültek bele a darabba olyan hangszínvarázslatok amiket addig mellőznöm kellett az eredeti hanganyaghoz képest, de az X5D egész egyszerűen mindent lehetővé tett. Megjelenhettek az elektronikus basszus hangok a balkéznél, míg a szépen úszó szönyegek a jobbnál, egyetlen pedálváltással válthattam zongora hangszínre, előkerült egy addig számomra ismeretlen fogalom, a velocity függő megszólalás, így egyetlen komplex COMBI hangszínben összefoglalhattam olyan hangzásokat, amiket a játék dinamikájával vezérelhettem és azelőtt megszámlálhatatlan hangszínváltással kellett elérnem. Szintén teljesen új fogalom volt számomra a két független effektprocesszor. Mennyei volt ahogyan megmozgathattam a statikus hangszíneket és például elektromos zongorára Tremoló effektet programozhattam a MOD kerék szabályozásával.

Visszagondolva fogalmam sincsen, hogyan tudtam olyan kevés KORG-os programozási ismerettel olyan gyorsan felépíteni a teljes műsor hangkészletét, de ez is egészen biztosan a KORG szintik rendkívüli programozhatóságának és áttekinthetőségének volt köszönhető.

A gitáros társaim is megirígyelték ezt a hangzásszabadságot és mindketten beruháztak egy-egy KORG AX30G gitáreffektre. Ez a színházi munka egyúttal mindannyiunk számára egy érdekes betekintés is volt a KORG eszközök világába, melynek kapcsán örökre megfertőződtem a márkával.

A színházi darabbal több teltházas előadást adtunk és fantasztikus élményekkel lettünk gazdagabbak. Többek között az volt számomra a legnagyobb élmény, hogy valódi billentyűsként  kezdtek kezelni…, olyan hangzásokat prezentáltam az X5D-vel amire sokszor a fél darab felépült és a néptáncosok is az én basszusmenetemre táncoltak, így nem kellett többé vendéglátós zenészként meghúzódnom a háttérben. Az előadássorozat végére az X5D elismerést hozott a számomra és én is méltón tudtam demonstrálni a KORG hangszerek minőségét, ami pedig ezután a hangszerüzletben is hasznosnak bizonyult hiszen a megszerzett tudást évekig kamatoztattam amíg hozzám jártak a fiatalok ismerkedni az új hangszerekkel.

Itt még nem ért véget az X5D kalandja. A zenekarommal a színház után visszatértünk az eredeti profilunkhoz és egyre újabb country zenéket dolgoztunk fel, amelyek egyre rockosabbak voltak, amihez szintén remekül illett az X5D. Míg a színházi előadás előtt épp csak bontogattam a billentyűs szárnyaimat, addig az előadás után a KORG-nak köszönhetően már magabiztosabban térhettem vissza a countryrock zenéhez. Egyre nyersebb zongorákat és orgonákat kevertem ki benne. A csúcspontját akkor érte el a kis hangszer, amikor kapott maga alá egy kalapácsmechanikás billentyűzetet, amire az X5D COMBI programozhatóságának köszönhetően egy külön MIDI csatornán csak és kizárólag zongorahangszín került, míg az X5D saját billentyűzetén csak orgonákat hajtottam, amelyek hangszínét a pitch és modulációs kerekek mozgatásával tudtam rétegezni, modulálni…, a pitch funkcióját kiváltottam és felváltottam további regiszterek hangerejének beúsztatásával, vagy épp elhalkításával, a Control-pedál segítségével pedig Rotary speaker effekttel vadítottam meg az orgonát. Emlékszem, 1998 környékén mennyien kérdezgették tőlem a színpad mellett hogy ezt vagy azt mivel csináltam... hááát mindent az X5D-vel :)

 

x5d_2.jpg

Remek időszak volt ez és nagy KORG rajongóvá tett. A zenekari koncertek mellett otthoni szinti zenék megalkotására is sarkallt, amelyekkel ma is élek kedvenc időtöltésként a szabadidőmben, és időről időre igyekszek megosztani a fórumokon a KORG-os közösséggel.

Az X5D nyomán azóta járt már nálam NS5R, M3R, 05R/W, X3, MicroX, X50, Trinity és jelenleg egy MicroStation-al, egy Prophecyvel, egy Monotronnal és egy SOS rögzítővel bűvöljük egymást :)

 

Az X5D-vel 1996-ban kezdődött a közös történetünk, de még 2006-ban is így nézett ki a szobám. Azt hiszem ez mindent elárul hogy milyen mély nyomot hagyott bennem az "Első KORG találkozás":

korgs.jpg

 

A nyertes alkotásért járó díj pedig egy KORG Monotron Delay volt, melyet megtisztelő kedvességgel Hanuska Gábor személyesen nyújtott át nekem. KÖSZÖNÖM!

 

monotron_delay.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://synthimania.blog.hu/api/trackback/id/tr784960216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása