A KORG SR1 (SOS) recordere egy igazán hasznos kis eszköz. Sokszor láthattuk, hallhattuk a technikai paramétereit, így arra nem térnék ki... legyen elég, hogy végtelen számú sáv felvételére alkalmas “overdub” módszerrel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kis eszközt láthattuk számos videóban, amelyekben gitáros zenész kollegák mutatják be, milyen hasznos eszköz és milyen könnyű vele nótákat képezni.

De miért épp csak gitárosok használhatnának egy ilyen berendezést? A bemenetei között megtalálható a stereo line in csatlakozás is, így akár billentyűsök is haszonnal alkalmazhatják az eszközt. De szerintem bármilyen énekes, fúvós, gitáros, táncos, akármilyen előadó is bátran kiállhat vele a színpadra zenei alapnak és biztos vagyok abban is, hogy a technikus szakember sem haragudna meg, ha SOS-t vinnének magukkal a rongyos, karcos írott CD helyett :-)

Közismert igen, hogy a szintik már mindent tudnak, van bennük szekvenszer, meg minden, de állítom, hogy sok mű akad el valahol a hangszer bekapcsolása, a hangszínek válogatása, és a szekvenszer “helyzetbe” hozása között a sok macera miatt. Az SOS azonnal rendelkezésre áll, ott a zongora, idulhat a TAKT és már meg is őríztük az ötletet. Itt akár meg is állhatunk vele, de ha kedvünk szottyan rápróbálhatunk újabb hangszíneket, szólamokat, rápötyöghetünk ritmust stb. kipróbálhatjuk, hogy egyáltalán hogyan hangozna, anélkül, hogy a szinti szekvenszerébe behívott hangszínek effektútjaival és midicsatorna-leosztásaival bajlódnánk. Már a felvételnél alkalmazhatjuk az SOS effektjeit is, ami még közelebb juttat minket ahhoz, hogy az elképzeléseinknek megfelelően őrízzük meg a pillanatyi ötletet.

Így történt ez a következő felvételemmel is. Csupán két harmónia és a hozzá tartozó zongorakíséret volt az alapötlet, ami miatt teljesen felesleges lett volna nagy melóba fogni és valljuk be nem sokat őrzött volna meg az elképzelésből sem, ha egy papírra felírom, hogy C és G :-) A többi már csak rápötyögésből, próbálkozásból adódott hozzá, köszönhetően annak, hogy végtelen próbálkozás áll az ember rendelkezésére anélkül, hogy az a minőség rovására menne. A felvételen az is tetten érhető, hogy az SOS remek sztereó mikrofonjával milyen jó shaker-felvételt készíthetünk egy pezsgőtablettás doboz rázogatásával :-)

 

soundcloud.com/korodi-csaba/korodi-csaba-viszlat

 

 
 
 
Az eszköz óriási haszna az is, hogy a felvett sávok elemeit külön-külön is megőrzi a fájlrendszerében, így ha jól sikerült a felvételünk, azt tovább is hasznosíthatjuk, vagy akár meg is masterelhetjük számítógépen. Esetemben erre sem volt szükség, hiszen az SOS-ben található egy FINALIZE funkció is, amivel az adott - számos darabkából összepakolt zenénket - egy tökéletes, normalizált, sztereó WAV fájlban összegzi nekünk saját maga.

 

A fent hallható zene bármennyire is “képújságos” jellegel készült zeneileg :-), technikailag teljes egészében az SOS-el lett létrehozva, effektezve, masterelve.

 

 

 

Harddisc Recording folytatás

2011.06.26. 16:01

 Igen, bejött a dolog. Elkészültem az első, kizárólag harddisc recorderrel rögzített zenémmel. A felvételhez nem használtam sem PC, sem MIDI szekvenszert, hanem mindent egyetlen ROLAND RS-5 szintiből játszogattam fel audió sávokra. Ennél fogva pontosításra sem volt lehetőség. Mint a többi munkámat, úgy ezt sem nevezném "albumszámnak", hanem csak úgy zenélgettem egyet. De jónak érzem az irányt, hogy az egyéni munkásságomban is a zenekari gondolkodásmódot alkalmazzam. Ez a módszer így nagyon hasonlatos az igazi stúdiófelvételek készítéséhez, jobban szolgálja a zenekari fejlődésemet is és kondícióban tart az Oklahoma zenekar következő stúdiófelvételére :-)

 

soundcloud.com/korodi-csaba/korodicsaba-nagyvarosi-seta

 

 

Szerző: korgcsa

2 komment

 Lipcsei István barátom és zenészkollegám nagy fába vágta a fejszéjét: régóta foglalkoztatja a szintetizátoros muzsika, megjárta a szokásos PC trackeres lépcsőfokokat is, de istenigazából pár éve vágott bele komolyabban a zenélésbe. Most úgy érezte, elérkezett az idő, hogy tegyen egy összefoglalót és bemutassa nagyközönség előtt is, hogy hol tart a szintetizátoros muzsikálás és az egy életen át tartó fejlődés hosszú útján. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Aki csinált már ilyet, az tudja, hogy az elektronikus hangszerek egységbe integrálása, közös együtműködésre és munkára fogása milyen összetett művelet, főleg első-koncertezős előadóként. Ráadásul Lipi a munka legelején tett egy igen merész elhatározást: a muzsikáit eredetileg PC segítségével készítette, ahol a VST-k és a polifónia száma nem jelenthet gondot, de a koncertre elhatározása szerint számítógép nélkül szándékozta elvinni az alkotásait. Ez sok munkát és egy sor megoldandó feladatot jelentett, amelyet teljes egészében egy KORG TR 61-es vezényletével oldott meg. Elmesélte, hogy a polifónia-korlátokat milyen megoldásokkal küszöbölte ki a TR szekvenszerében, amiből a koncert teljes anyaga szolgáltatta az alapokat az élő játéka alá.

Lipi egy kis vendégszereplésre engem is meginvitált a műsorába, ami nagy megtiszteltetés és bár nála kicsit bátortalanabbul mondtam "igen"-t a felkérésre, de a lelkesedése végül engem is felvillanyozott. Örülök, hogy részt vehettem Lipi e jeles eseményén és egy életre szóló közös élménnyel lettünk gazdagabbak.

A fellépés további érdekessége volt, hogy egyúttal kisebbfajta KORG dömpinggé és bemutatóvá fajult :-) Lipi szettjének lelke egy KORG TR 61, a sava-borsa egy KORG R3 volt, a TR egyik Individuális kimenetén egy KORG AX3G lógott, a lézerek formáit és tempóját egy KORG Poly800 billentyűiről vezérelte Kovács András (Vahi) barátunk. Én a vendég-számokban KORG Trinity Plus-t, KORG Monotron-t, egy újabb KORG AX3G-t használtam és ne feledjem, hogy az egész koncert audió felvételét egy KORG SR1 (SOS) felvevővel végeztük. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszönet a fotókért Töreki Tamás barátunknak!

 

 

 

Lipi - Szintetizátorvarázs (LIVE) Blue Song 

 A Blue Song Lipi saját szerzeménye. A zene alapjait a TR szekvenszerében állította össze, amire élőben elektromos zongorával játszott rá. A vendégszereplésem a szám első felében a monotron csavargatását jelentette, majd a fináléban a Trinity SOLO-TRI kártyájából egy szóló hangszínnel szálltam be Lipi felfokozott melódiájába.

 

 

Lipi - Szintetizátorvarázs (LIVE) Úton (Koródi Csaba) 

 Az "Úton"-al lehetőségem nyílt egy saját számmal beszállni a műsorba. A zene alapját a Trinityben állítottam össze, aminek a hangjához KORG MS2000BR-ből mintavételezett hangokat tettem samplerrel, élőben SOLO-TRI hangokat és zongorát játszottam, a teljes szám alá pedig az appreggiátort Lipi feszítette a KORG R3-ból.

Szerző: korgcsa

1 komment

 Idén is volt szerencsénk a Wimmelburgi Countryfest-en muzsikálni egy nagyot. Nemsokára hivatalos összefoglalóval, videomontázzsal és képgalériával is szolgálunk majd, de addig is ízellítőnek találtam egy-két videót, németországi koncertlátogatóktól.

 

 

Ez pedig egy kis képes hangulatjelentés:

 Linedances barátaink, ismerőseink, vendégeink olykor a mi muzsikánkra ropva népszerűsítik tevékenységüket és erősítik a magyar countryzene és -tánc létjogosságát. Sokszor mi magunk sem tudunk ezen videókról és örülünk, amikor ilyesmire bukkanunk.

Most ilyen felvételekből kötöttem egy kis csokréta-bokrétát :-)

 

Győri Four Rivers Country Linedance

 

Tatai Country Linedancers

Szerző: korgcsa

2 komment

 Neobetyár lett a címe, mert bár a dorombon és a lábcsapkodáson kívül semmi autentikus hangszer nem került bele, valahogy mégis betyáros hangulatú lett a dolog... amolyan újhullámos-betyáros.

No és betyár nehéz volt, hiszen a zene már rég megvolt, de a videókészítésbe többször beletörött a bicskám. Az van ugyanis, hogy mint minden zeném, ez is teljesen improvizatív módon készült... a zongoraszólók egyszeri és megismételhetetlenek, a harmónikafutamokat a zene készítésekor részletekben vettem fel stb. Így gyakorlatilag le kellett hallgatnom a saját zenémből, hogy mit játszottam és meg kellett tanulnom egyben hogy elkészülhessen a videó, fotómontázzsal pedig mégsem akartam elsikálni az ügyet :-) Nehéz volt, de megérte: elkészült!

A zene tulajdonképpen egészen másnak indult egy KORG Trinity, egy AKAI SG01v vintage modul és egy EMU Proformance zongoramodul hangjával. Aztán kedvem szottyant akusztikus hangszerekkel próbálkozni, így került bele először a doromb, aztán a tangóharmónika, de még egy szájharmónika is. Ekkor fordult olyan betyáros irányba a zene hogy muszáj volt hozzá-tapsikolnom, meg csizmaszárat csapkodnom :-) Csörgő gyanánt pedig pezsgőtablettás dobozt rázogattam hozzá.

Igazi barkácsmunka lett ez a zene, nagyon megszerettem :-)

 

Már nem "Mágneses mezők"...

2011.05.01. 13:17

...hanem "Zöld mezők". Hiszen ahogy korábban meséltem, egyre inkább elkanyarodok az elektronikus zenétől és lehetőségeimhez - nem utolsó sorban képességeimhez - mérten egyre-másra nyúlok akusztikus hangszerekhez.

Ezt a törekvésemet tökéletesen támogatja a ROLAND SP-808, hiszen a teljes felvételi és keverési munka vele készült, mindennemű utómunka, hangszínelési, vagy masterelési folyamat nélkül.

A zene kicsit Mike Oldfield utánérzés, jelzés értékkel erre (is) utal a cím :-).
A szám elkészültét a tangóharmónika és az EMU Proformance zongora hangja inspirálta.

Az alap MIDI sávok KORG Trinity-ben kerültek felvételre, amivel a Trinity-t, egy AKAI SG01v-t és egy EMU Proformance-t szólaltattam meg. A további felvételek audióként lettek rögzítve Roland RS-5 szintivel, a Trinity SOLO-TRI fizikai modellezős kártyájával, illetve akusztikus tangóharmónikával az SP-808 audio sávjaira.
 

Kicsi kihívások - KORG 05R/W

2011.04.30. 12:58

Ennek a projektnek az volt a fő célja, hogy csak KORG hangszereket használjak az elkészítéshez, azon belül is inkább a retró vonalból, amely rég mellőzött, bárki számára könnyen elérhető eszközöket jelent és amelyeket a mai eszközök mellett hajlamos az ember a feledés homályába veszejteni.

Minden hangot egy darab KORG 05R/W hangmodulból nyertem, amelyeket már a hangmodulon belül szerkesztettem és egy KORG AX3G gitáreffekttel tettem teljessé, hogy egy kicsit más köntösben mutathassam be a régi hangmodult és valamelyest leutánozzak vele gitárjellemzőket.

További célkitűzésem volt, hogy utólagos szerkesztés és pontosítás nélkül készüljön az egész munka, mintha stúdióban feljátszaná valaki... így a felvételnél kvantizálást sehol nem alkalmaztam. Sajnos csak két kezem van, ezért a dob és basszus elkészítéséhez használtam egy (szintén retró) KORG SQD-8 szekvenszert, melyre szintén pontosítás nélkül, élőben játszottam fel az ütemeket. Azután már minden sávot külön audióban rögzítettem a KORG 05R/W-ből az AX3G-n keresztül.

Végül egy KORG monotronnal még színeztem egy kicsit az eredményen :-)

A videóbal látható Trinity ezúttal csak masterbillentyűként funkcionált, a nyeles szinti meg csak egy kis móka kedvéért került bele :-)

 

"Változik az ízlésem. Öregszek, vagy mi a szösz. Egyre kevésbé villanyoz fel az elektronikus zene készítése, az elektronikus prüntyögések kikeverése és az egyujjas appreggiók programozása."

Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem miközben már hónapok óta próbáltam megkedvelni a KORG MS2000BR-t és készültem egy tényleg megújuló, átütő mű elkészítésére... Nem történt meg az áttörés.

Már eddig is próbáltam a PC-t mellőzni a zenélésből amennyire lehetett. Az elmúlt egy évben fokozatosan hagytam fel a PC-s szekvenszerezéssel, a VST hangszerek használatával és már csak a Trinity szekvenszerével dolgoztam. A többsávos audió felvételek és az utómunkák azért még mindig számítógépen készültek, de legalább a zenélés folyamatából ki tudtam zárni a monitort és az egeret.

Ekkor jött az isteni szikra: ami nem megy, azt nem kell erőltetni, más kell ide, ami inspirál, ami zenélésre ösztönöz, ami segít a zenélésre öszpontosítani és nem igényli, hogy pár hang feljátszását órányi szerkesztgetés kövesse.

Korábban soha nem fordult meg a fejemben, de ezúttal valami azt súgta, hogy egy olcsóbb "desktop" Harddisc Recorder lesz az én világom. Az MS2000BR ment és egy ROLAND SP-808 lett belőle.

Azt kell mondjam, hogy tökéletesen eltaláltam az igényeimet az eszközzel. Azóta a REC gomb és a metronóm a barátom, sokszor már MIDI sáv sem készül az egyes szólamokból, csak zenélek és kész :-)

Bátran merem ajánlani minden olyan zenésznek, aki nem stúdiózik hanem kedvtelésből és gyakorlásból zenél otthon, hogy próbáljon meg egy hasonló eszközzel muzsikálni.

 

Zenélgetés - Technics WSA1

2011.01.23. 12:10

Az ünnepek alatt hazavittem a zenekarból a WSA1-et és gondoltam kicsit szórakozgatok vele. A zenekarban csupán a zongora és az orgona hangját használom, ezért a hangszer tudásának több mint 90%-a kihasználatlan marad. Így viszont egy kicsit elkalandozgattam vele szobai körülmények között is :-)

 

Improvizáció

A stílus szekvenciát egy Yamaha QY70 biztosítja. A dob, basszus, zongora és szinti szóló hangszerelés a Technics WSA1-ből szól, a szinti szőnyeg pedig a KORG MS2000BR-ből. A Trinity ezúttal csak masterbillentyű szerepet tölt be.

 

 

 

Country Song

Ezt a zenét kb. 12 évvel ezelőtt hallottam először egy country basszusgitárt oktató lemezen. Akkor talán egy-két próba erejéig megtanultuk a zenekarral, de aztán feledésbe merült. Nekem valahogy megmaradt ennyire, illetve a gitár-részek átalakultak az évek során billentyűs hangszerekké. Az alapkíséretet MIDI fájlban elkészítettem és ujjgyakorlatnak, ritmustartás gyakorlásához megtartottam. Most felvettem így is :-)

Az alapok hangszerelése (dob, basszus, orgona) a KORG Trinity-ből jön, a zongora a Technics WSA1-ből, az elektromos zongora pedig AKAI SG01p és EMU Proformance keverék.

 

KORG MS2000BR - Úton

2011.01.22. 01:56

Évek óta vágytam egy komolyabb virtuál-analóg szintire... a KORG MS2000R képe majdnem két évig volt a számítógépem háttere, de csak mert olyan sok tekerője volt, meg szép volt a kép, de a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer hozzám is kerülhet egy ilyen, sőt igazából utána sem néztem, nem tudtam milyen értéket képvisel.

 

 

Aztán egyszercsak úgy hozta a sors, hogy sikerült hozzájutnom egyhez. Természetes, hogy rögtön zene készült vele :-)

Az alábbi zene KORG Trinity-ben került összeállításra, amiből a basszus is érkezik, a szinti, arpeggió és vocoder sávokat az MS2000BR szolgáltatja, a zongora egy EMU Proformance hangja, az elektromos zongora egy AKAI SG01p-ből jön, a teljes dobsávot pedig egy AKAI SG01v adja a felvételhez. Az audió sávok felvétele és keverése Samplitude 12 programban készült. 
 

Megújult a honlapom

2011.01.16. 01:09

A 2011-es évet a honlapom teljes felújításával kezdtem. Teljesen új arculatot kapott és a tartalom is mindenütt aktualizálva lett, sok helyen pedig kiegészítésre került. Az Oklahoma Country zenekar krónikája kiegészült napjainkig, illetve aktuális demók, képek is találhatóak a letöltések fül alatt.

www.korodicsaba.ingyenweb.hu

 

További érdekességekkel és zenékkel szolgál a Zenészbázisos adatlapom is:

www.zeneszbazis.hu/profile/KorodiCsaba

 

Az Oklahoma Country zenekar Zenészbázisos adatlapja szintén információkkal és demo fevételekkel fogadja az érdeklődőt:

www.zeneszbazis.hu/profile/Oklahomacountryzenekar

 

 

Oklahoma - Érte sose sírj

2011.01.02. 18:18

 A megjelent lemezünk kapcsán szeretném itt is megosztani az Oklahoma Country zenekar "Érte sose sírj" című klipjét. A szám megtalálható a lemezen, a videoklipet pedig gyerekkori barátom Varga Ferenc írta és készítette és neki köszönhetjük ezt a brilliáns képminőségű videófeltöltést is. Nagyon köszönjük Feri és várjuk a következő közös munkát! :-)

 

Hogy a blogomhoz is hű maradjak, megjegyzem, hogy a klipben hallható zongora felvétel egy ROLAND RS-5 szintivel és FATAR SL-880 masterbillentyűvel készült.

 

 

 

Itt megtekinthető a teljes klip a történettel:

 

 

Itt pedig a történet nélküli zenekari változat:

Megjelent az Oklahoma Country zenekar első stúdióalbuma "Máshol" címmel az EDGE Records gondozásában. Az album 11 magyar nyelvű nótát tartalmaz a zenekar tarsolyából. A lemezen két vendégmuzsikus is közreműködött: Lengyel Tibor steelgitáron, Ongjerth Dávid pedig dobrón. A hanghordozó megvásárolható a boltokban, de megrendelhető a zenekar honlapján található elérhetőségeken is, illetve három szám meg is hallgatható a zenekar honlapján a "Letöltések/mp3" fül alatt.

www.oklahoma.hu

 

Oklahoma Country - Wimmelburg

2010.12.19. 13:50

Az Oklahoma Country zenekar 2010-es Wimmelburgi koncertjének rövid összefoglaló montázsa. Billentyűs szekcióban a Technics WSA1.

 

TECHNICS WSA1

2010.12.18. 02:36

A Technics WSA1 2010 májusában érkezett a színpadra, ahol az Oklahoma country zenekaromban a zongora és orgona szerepét hivatott betölteni.

Ha valaki pár éve azt mondja nekem, hogy lesz valaha Technics hangszerem, biztosan legyintek, hiszen csak automata kíséretes modellek voltak ismeretesek a számomra korábban. Erre tessék... kíváncsiságból kipróbáltam ezt a típust, majd belevágtam az Isten tudja hányadik csereberébe. A csere másnapján már színpadon is volt. Kicsit tartottam tőle, mert nem volt elég időm kiismerni, felprogramozni, belakni, de komolyan pozitívan csalódtam.
 

 

Korábban mindig KORG Combi beállításokban gondolkoztam, előre leosztott midi-csatornákon stb... vagy Roland Performance-ban. De a Technics WSA valahogy egész más. Eleve olyan jók a hangszínek, hogy nem is kellett hozzányúlnom... talán az orgonán dögösíteni, de a zongora a legjobb, amit eddig ilyen hangszerben hallottam.

Azt mondja a leírás, hogy akusztikus modellezésű, sokan fizikai modellezésű hangszerként tartják számon. Nyílván van ebben egy kis vakítás is, meg már elég régi is cucc, de milliónyi potenciál rejlik a beállításokban. Csakugyan a hangszín fizikai formáns jellemzőitől kezdve a DSP effektig számtalan lehetőségünk van szerkeszteni.
 

 

A WSA1 tartalmaz egy fizikai modellezésű drawbar orgonát is és naggyon bejött :-) Megvan minden húzóregisztere, külön kapcsolható percussion két karakterisztikával, be lehet küldeni a DSP effekt-láncba is, majd onnan, vagy azt kihagyva mehet a SUB kimenetre. Én így tettem, a SUB-ra pedig ráakasztottam egy BOSS RT20-as Rotary szimulátort és nagyon ász lett.

Többszászezer forintért nyilván lehet jobbat kapni, mindannyian ismerjük az etalonokat, de ebben az árkategóriában szerintem ennél jobbat és flexibilisebbet nem nagyon lehetne felmutatni.

 

Mini KORG-ok Bladerunnere

2010.12.12. 01:25

A KORG monotron kapcsán rákaptam a Korg mini eszközeinek ízére és szerencsésen "levadásztam" kis időre egy Nintendo DS-en futtatható KORG DS10-es miniszintit.

Ebben a rövid projektben igyekeztem a kis KORG DS10-et és a KORG monotron-t kreatívan felhasználni. Ehhez a DS10 sztereo kimenetét kettéválasztottam, hogy külön effekt-utat járhassanak be a hangok. Az egyik oldalról a basszus sáv, a másik oldalról a szóló sáv lett felvéve. Mindkét sáv áthalad egy KORG AX3G multieffekten és egy zengetőn, illetve a szóló sáv még az effektek előtt megjárja a monotron analóg áramköreit is. Ezt szemléltetem a videóban. Az alapok felvétele után néhány, a KORG Trinityből érkező audiósávval egészítettem ki a zenét, hogy egy kicsit izgalmasabb legyen a végeredmény :-). Ez esetben szekvenszert nem használtam, csak a DS10-ét.
 

Maga a zene Vangelis méltán híres Bladerunner című filmzenéjének részlete. Az eredeti mű eltéveszthetetlen karakterét a szintis körökben szintén méltán legendás Yamaha CS80 analóg szinti karaktere adja és bár túlzás lenne azt állítanom, hogy sikerült modelleznem a hangzást, de a monotronnal tupírozott DS10 felidézi bennem az eredeti hangzást és ez nem semmi a KORG két ilyen "játékszerétől".

 

A monotron "érzés"

2010.12.11. 21:04

A KORG monotron megjelenésekor "éreztem", hogy ez valami érdekes, új dolog lesz, amire érdemes odafigyelni. Azonnal le is csaptam egy példányra és még egy nem hivatalos monotron oldalt is készítettem a kütyü népszerűsítésére:

www.korgfun.ingyenweb.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hangszerrel való ismerkedés során érdekes felvételek születtek, amiből ez az egyik, amit úgy "éreztem" meg kell osztanom :-)

A zene alapjához KORG Trinity-t, EMU Proformance zongorát és AKAI SG01p-t használtam, az effekt-hangszíneket a monotronból előre felvettem egy Roland MS-1 samplerbe, onnan volt bejátszva a megfelelő helyeken, a szóló hangszínhez pedig a Trinity egyik hangszínét küldtem át a monotron vonalbemenetén majd a monotronból érkező hangot egy KORG AX3G-n.

 

 

Házi készítésű Talkbox

2010.12.04. 17:05

 Hogyan készítsünk házilag, egyszerű és olcsó Talkboxot?

Az első próbálkozásom képes beszámolója. Először is találtam otthon a spájzban egy régi autóhangszórót és egy műanyag cserépaljat... ezek láss csodát egyből összeillettek. A hangszórót beleragasztottam úgy hogy alatta a légüres teret kitömtem ronggyal hangszigetelésnek, majd a széleit ragasztószalaggal zártam le.
Az eszköz tetejét már nehezebb volt fellelni, de találtam a kertészeti boltban egy olyan talpas-cserepet, aminek az alja pont illett az én már összerakott hangszórós cserépaljamra.
Már csak lyukat kellett a talp tetejére fúrni és beleragasztani egy mosógép vízcsatlakozó-csonkot. Erre ráhúzni a szilikoncsövet és ABA bilinccsel fixálni.
A tölcsért belülről próbáltam hangszigetelni és még egy belső hangvezető-tölcsért is építettem bele, hogy közte tovább tudjam hangszigetelni, de még ez is édeskevésnek bizonyult :-)

A megfejtés: ez jó lett mintapéldánynak, felvétel is készíthető vele ahogy az hallható a videóban, de ha újra nekiállok, akkor kisebb átmérőjű hangszóróval fogok dolgozni, kisebb és masszívabb házba fogom beleépíteni, amit aztán még jól lehet hangszigetelni.

Sok szerencsét a kísérletező kedvűeknek! :-)

 

Re-Wersi

2010.11.29. 09:29

 Hosszas betegeskedés után elhunyt régi komám a WERSI MAX 1. hangmodul.


Először tavaly augusztusban veszítette el a kijelzőjét és leálltak a kezelőszervei. Azóta gépen tartottam életben és csak MIDI-n keresztül lehetett vele kapcsolatot teremteni, de végül teljesen feladta a harcot.

A boncolás kiderítette, hogy a rég elpárolgott belső elem a környezetében több érintkezőt oxidált és egy 16MHz-es oszcillátort is szétkorrodált. Ugyan az elemet már rég eltávolítottam, de úgy tűnik, hogy a sav utólag is dolgozott az ügyön.

És a feltámadás! Gondos tisztítás, alaplaptakarítás, érintkező-tisztítás és a hibás alkatrész kicserélése után minden korábbi hibajelenség megszűnt és a berendezés újra életre kelt :-) Hallelúja! :-)

 

Hangszerdemók 3

2010.11.28. 17:26

 A régebbi hangszerekről sokszor nem lehet fellelni az interneten megfelelő minőségű hangfelvételt, ezért próbáltam néhány hiányosságot pótolni a nálam járt példányokból.

 

WERSI M.A.X.1

 

AKAI SG01v

 

AKAI SG01p

 

EMU Proformance

 

KAWAI GMega

 

TECHNICS WSA1

Hangszerdemók 2

2010.11.27. 16:41

 Ha az egyszeri szinti-mániás zenész gyűjtögető életmódot folytat, akkor óhatatlanul előfordul, hogy egy-egy darab a nyakán marad... vagy azért, mert a szívéhez nő, vagy azért, mert a mai, modern hangszerek között olyan csekély értéket képvisel, hogy egyszerűen nem érdemes túladni rajta.

Hasonlóképpen vagyok a WERSI M.A.X. 1. hangmodullal. A saját példányomért 1995-ben buszoztam el Székesfehérvárra és le sem tudom írni azt az izgalmat, amivel akkor megvásároltam életem első hangmodulját.

Ez az érzés kísér a mai napig ha a kezembe kerül, de a hangja manapság leginkább már csak viccesnek tekinthető. Mégis akkor mit lehet kezdeni egy egykor jobb napokat megélt eszközzel, hogy ne csak szobadíszként funkcionáljon?

Ezzel a gondolattal játszadoztam el, amikor megpróbáltam a WERSI M.A.X. 1. száraz, gyenge hangját feldobni egy KORG AX3G multieffekttel és megfelelő körítéssel modernebb zenei környezetbe ültetni.

 

Szerző: korgcsa

Szólj hozzá!

Címkék: wersi max1

Hangszerdemók 1

2010.11.20. 16:05

A '90-es évekből fentmaradt MIDI fájljaim tökéletesen alkalmasak arra, hogy az időről-időre hozzám kerülő, csereberélődő hangszerek gyári lehetőségeit teszteljem.

Így készültek az alábbi demók:

 

YAMAHA QY-70

 

AKAI SG01v

 

 

Az első "videoklipem"

2010.11.14. 20:53

A video egy szép napsütéses őszi napon készült még valamikor 2008 október közepén. A video vágásával azon a napon kezdtem el megismerkedni, úgyhogy a 320x240-es felbontásnak és a rosszul megválasztott fps-nek köszönhetően nem fogja beírni magát a történelemkönyvekbe :-)

Azért úgy gondolom, hogy a zene és a képek érzékeltetik az aranyló, őszi napsütést amiről a zene szól és amiből még merít egy utolsót az ember mielőtt beköszönt a hosszú tél.

A zene KORG MicroX és ROLAND RS-5 szintetizátorok felhasználásával készült.

 

1998-2001 - Reklámzene

2010.11.13. 15:49

 Ezekben az években úgy gondoltam, reklámzene készítésével próbálom a hangszerekbe fektetett tőke megtérülését elősegíteni. Készült is pár munka. Ezek közül ez maradt fent megtekinthető formában.

A zene maga KORG X5D-vel és néhány sample-vel készült, a MIDI Trackeket Magix Music Studio 2000-ben rögzítettem, a hozzáadott hangokat pedig ugyanezen programcsomag audió részében illesztettem a zene mellé.

A feladat az előre megvágott videó teljes hanganyagának elkészítése volt.