Egy réges-régi tervemet sikerült megvalósítani. Még 2010-ben vásároltam meg az első kis KORG Monotron zseb-analóg szintit és tulajdonképpen azóta tervezgetem, hogy a hangját samplerbe felvéve alkotok valami hallgathatót. Hiszen a Korg Monotron monofónikus ribbon zsebszintetizátorral a ribbon szalag beviteli eszköz miatt elég nehézkes a zeneírás, ezért főleg effektezésre, szűrésre és zajkeltésre szokták használni.

 

monotron 3D_600.jpg

 

Az interneten fellelhető videókban épp ezért zömében csak zajongásra és a hallgatóság őrületbe-kergetésére alkalmas felvételeket lehet találni. Ezt a tendenciát szerettem volna egy kicsit megtörni és bemutatni, hogy egy egyszerű samplerrel szinte teljes értékű hangkeltő eszközként használhatjuk fel a Monotron-t, amivel akár zenét is lehet komponálni.

A Korg Monotronok hangkeltése és szűrője analóg, ezért rendkívül széles skálán lehet hangokat és zajokat kicsavargatni belőlük, ugyanakkor monofónok és a ribbon szalag leginkább csak hamiskás játékra ad lehetőséget. De kár lenne a Monotronokban rejlő potenciált ennyiben hagyni.

Furcsamód a samplerek reneszánszukat élhetnék, mégis mintha leáldozóban lenne a csillaguk. Új samplerek nem is nagyon készülnek, a régi klasszikus darabok pedig igen gyakran cserélnek gazdát, mert igazából mindenki szívesen kihasználná a sampler adta lehetőségeket, de nagyon keveseknek adatik meg, hogy elegendő szabadidővel rendelkezzenek a samplerek programozásához. Így ebben is a népszerű számítógépes samplerek és sample csomagok felé tendál az egyszeri felhasználó.

Számomra ebben a kialakult helyzetben egy üde színfolt a KORG MicroSampler. Szerintem nagyon el lett találva hogy kellő képpen egyszerű legyen, ne kelljen menük százaiban elveszni és temérdek munkaórát beleölni a használatába, épp csak a legfontosabb paraméterek állnak rendelkezésre, ugyanakkor ezek a paraméterek éppen pontosan annyi lehetőséget nyújtanak, hogy teljes értékű hangszerként használhassuk és ne legyenek nagyon megszorítva a lehetőségeink.

A Korg MicroSampler tette lehetővé a számomra, hogy a Korg Monotront végre úgy használhassam hangforrásként, ahogy korábban elképzeltem.

Az elgondolásomat két videóban örökítettem meg.

Az első videóban a Monotron-ból kicsavart hangokat mintázom be és szólaltatom meg a MicroSamplerrel. Látható és hallható, hogy a bemintázott Monotron hangot a MicroSamplerben normalizálni, hangolni lehet, majd polifónikusan felhasználni, végül pedig a Pattern Szekvenszerben komplett zenei alappá gyúrni. A videóban nem mutattam be a teljes hangkészlet rögzítését és az összes beállítást, csupán jelzés értékkel az eljárás lényegét és hogy a Monotronból mintázott hang hogyan képes egységben megszólalni.

 

A videóban látható folyamat:

00:00 - Lead mintavétel

00:30 - Kick mintavétel

01:20 - Snare mintavétel

01:50 - Lead normalizálás

02:05 - Lead Start Point beállítása

02:35 - Lead Tuning (hangolás)

03:05 - Egy kis játék a felvett hangokkal

04:00 - Pattern felvétele

05:25 – Az összeállított patternek meghallgatása

 

 

 

A második videóban, a rögzített patternekből egy ismert Kraftwerk számot állítottam össze.

A felvételhez fel lett használva a Korg MicroSampler resample funkciója is, amivel a patternszekvenszerben összeállított ritmusokat visszamintázhatjuk a MicroSamplerbe, majd egy újabb patternben szintén felhasználhatjuk, hogy még nagyobb komplexitást érjünk el.

A felvételben minden hang a Korg Monotron-ból lett mintázva és a MicroSampler-ben lett effektezve. A felvétel közvetlenül a MicroSamplerből készült egy Korg SOS (SR1) rögzítővel több sávban, mindenféle utómunka nélkül.

 

 

 

Az eredeti szám Kraftwerk - The Model című száma. A szám jogai az eredeti előadót illetik meg! Ez a videó csak egy technikai bemutató!

The original song: Kraftwerk - The Model. This music rights belong to the original artist! This video is just a technical presentation!

A bejegyzés trackback címe:

https://synthimania.blog.hu/api/trackback/id/tr915603848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása