Különleges szerencse ért nemrégiben: Az első Szinti Klub kapcsán megrendezett nyereményjáték sorsolásán az én nevem akadt Fejes Tamás kezébe, aki az Absolute Hitspace képviseletében sorsolta ki a Waldorf Rocket szintetizátort.

Rocket0.jpg

Nagy öröm volt ez a számomra és ahogy a Fiúknak a köszönő levélben is megírtam, a Rocket nekem nem csak egy szintetizátor, hanem egy darabka is abból amit a Hitspace-es Csapat képvisel a minőségi zenecsiholó eszközökkel kapcsolatban… hiszen nap-mint nap a reggeli kávém, vagy az ebédidőm részét képezi az Absolute Hitspace és Davidovics Ádám (A/D) által üzemeltetett Ménemszól.hu zenei közösségi oldal böngészése, ahol ezekről az eszközökről infókat kapunk, vagy épp nyálcsorgató vágyak ébredhetnek bennünk, esetleg épp az olvasott információk inspirálnak bennünket újabb ötletek kipróbálására a már meglévő hangszereinkkel.

A Waldorf Rocket épp egy olyan hangszer, amely a nyálcsorgatás és az erős megfontolás kategóriáját egyszerre képviselheti elérhető árának és kellemes tudásának köszönhetően, így olyan emberkék érdeklődésére is számot tarthat, akik hozzám hasonlóan az analóg hangkeltésben nem elég képzettek, vagy nincsenek annyira eleresztve, hogy drága, komoly analóg szintiket használjanak, de azért szeretnének egy analóg hangkeltőt is beépíteni a kis hangszerarzenálba.

A Waldorf Rocket remek választás a hozzám hasonszőrűek számára, ezért nagy lelkesedéssel vettem kezem ügyébe a hangszert. A következő posztomban pedig improvizatív jelleggel, a teljesség igénye nélkül bemutatom a kis szinti lehetőségeit.

A bejegyzés trackback címe:

https://synthimania.blog.hu/api/trackback/id/tr895379376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása