Hölgyeim és Uraim itt az új KORG MacroStation! Ha 2012. 09. 04-én így kezdené a bejelentését a KORG, én tuti lecserélném a MicroStationomat egy ilyen kütyüre.

Egy éve egy kicsi, nem túl drága, de sokat tudó mini workstationt kerestem a zenei alapok elkészítéséhez, ötleteléshez, vázlatok készítéséhez és akár komplett hangszerelések megszerkesztéséhez. Na, pont így nézett volna ki ha rátalálok.

MacroStation800px.jpg

Sajnos a KORG-nál nem pont így gondoltak amikor a MicroStationt megalkották. Nagyon jó kezdeményezés a mikrobillentyűs eszközök megjelentetése, hiszen kisebb méretben, alacsonyabb áron juthatunk a nagyobb hangszerek nyújtotta szolgáltatásokhoz és valóban nem feltétlenül van mindenkinek szüksége a nagyobb billentyűzetre, mert vagy nem is tudna rajta játszani és a kis micro hangszerét számítógép mellé vásárolja vezérlőnek és hangmodulnak, vagy amúgyis rendelkezik már billentyűzettel és elegendő lenne az új hangszer tudása a nagy helyet foglaló billentyűzet nélkül.

Mégis azt gondolom, hogy a MicroStation egy nehezen belőhető kategóriába került, hiszen épp a kicsi billentyűzet miatt éri talán a legtöbb vád és bizony gagyizták is le miatta méltatlanul. Ha jobban meggondolom a MicroStation minibillentyűje az a tény, ami miatt eddig a legtöbben elfordították róla a tekintetüket, pedig billentyűzet nélkül azt gondolom talán komolyabban vennék ezt a kis hangszert az emberek és szerintem több helyre is beintegrálódott volna meglévő rendszerekbe az elmúlt évek során.

A MicroStation azthiszem kicsi ahhoz hogy komolyan vegyék, de nagy ahhoz, hogy teljesen mobil eszközként lehessen használni... ráadásul a MicroStationból kihagyták az elemes táplálás lehetőségét, és ez miatt is hálózathoz láncol minket.

Ennek kapcsán derengett fel a lelki szemeim előtt egy MacroStation nevű eszköz víziója. Milyen klassz lenne egy ilyen berendezés, hiszen amíg zenél rajta az ember addig úgyis nagyobb Midibillentyűzetet használ hozzá, majd a hóna alá kapva teljes értékű Music Workstationt vihet magával bármilyen hosszabb utazásra, vagy akár a stúdióba felvételt és új hangszerelést készíteni az addigi munkájából… pláne ha a MacroStationból nem hagynák ki az elemes táplálást sem. Az eredeti MicroStation koncepcióhoz képest még talán egy USB hangkártya integrációval lenne érdemes megtoldani az új eszközt és máris mégtöbb felhasználót lehetne megszólítani. Ha azt vesszük, hogy már egy 128MB-os SD kártyára mennyi minden fér egy workstation midi-adataiból, akkor egy ilyen kis MacroStation és egy 1GB-os SD kártya akár életünk végéig is hű társunk lehetne egy táskazsebnyi méretben.

Remélem a KORG-nál olvassák a Jézuskához küldött leveleket :)

A bejegyzés trackback címe:

https://synthimania.blog.hu/api/trackback/id/tr794748679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása